top of page

❊/→ MAROM20: 2018 ❊/→


2018-ban több projekt is megszületett, ami azóta is folyamatosan növekszik, fejlődik. A Marom égisze alatt megalakult a Szabad Terek országos hálózata, amely független közösségi tereket és civil szervezeteket köt össze egymással. A cél, hogy a civil szervezetek megerősödjenek és megőrizhessék közösségi tereik függetlenségét, és legyen ellensúlya az állami civilellenes, gyűlölet központú retorikának.


Szintén ebben az évben alakult meg hivatalosan a Zsidó Kultúra 2028, aminek célja, hogy a magyarországi zsidósággal kapcsolatos kérdéseket tematizáló, progresszív, a résztvevők aktív bevonására építő, generatív kulturális programok szervezzen.


2018-ban újjászületett az arculatunk, és így a logónk is: az oroszlán azóta még karakteresebben hirdeti szervezetünk tevékenységét és ambícióit. A megújult, jelenleg is használt logónkat a Noppa Design készítette.


Ebben az évben a Fidesz negyedszerre alakított kormányt. A választások után alig két nappal megszűnt a Magyar Nemzet napilap, illetve a Lánchíd Rádió. Néhány hónappal később a parlament elfogadta a 7. alaptörvény-módosítást, valamint a Stop Soros törvényt.


Comentários


 ÁTUTALÁSSAL

10918001-00000051-62860006 (HUF)HU81
1091 8001 0000 0051 6286 0013 (USD)

HU86 1091 8001 0000 0051 6286 0020 (EUR)

SWIFT: BACXHUHB // UNICREDIT BANK
 

A KÖZLEMÉNYBE ÍRD BE

A NAGYKÖVET NEVÉT!

EGYSZERI ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

RENDSZERES ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

Névtelen-1.png

© 2024 MAROM KLUB EGYESÜLET  |  ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

MAROM KLUB EGYESÜLET

Email: info@marom.hu

Cím: 1084, Budapest, Auróra u. 11.

Levelezési cím: 1431, Budapest, Postafiók 195.

Adószám: 18178577-1-42

Székhely: 1084, Budapest, Auróra u. 11.

Bankszámla: 

10918001-00000051-62860006 (HUF)
HU81 1091 8001 0000 0051 6286 0013 (USD)
HU86 1091 8001 0000 0051 6286 0020 (EUR)
SWIFT: BACXHUHB

FELIRATKOZOM A MAROMRA

KÖSZÖNJÜK!

marom_logoverziok_2018-feher_emblema.png
bottom of page