top of page

GYURESKÓ ENIKŐ - BÁNKITÓ NAGYKÖVET

A Verzió Filmfesztivál főszervezője

Művészettörténet és művészetmenedzser szakon diplomáztam, dolgoztam állami múzeumokban és egy kereskedelmi fotógalériában. Az útkeresés részeként egy évig EVS önkéntes voltam egy olaszországi zöld szervezetnél, és az ott szerzett élmények hatására kezdtem el érdeklődni a civil aktivizmus és társadalmi ügyek iránt.


2016 óta szervezem a Verziót, Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő dokumentumfilm fesztiválját, ami változatos emberi jogi témákra és a környezetvédelemre fókuszál. A filmek segítségével igyekszünk fontos ügyekről beszélgetni a nézőkkel és szakértőkkel, bevonva a szabad sajtó képviselőit, civil szervezeteket és akadémikusokat egyaránt.


Pesti gyerekként már jól ismertem az Aurórát, amikor önkéntes programszervezőként 2015-ben csatlakoztam a Bánkitó csapatához. Alig vártam, hogy belülről lássam, milyen egy fesztivált szervezni, ugyanis a fesztivállátogatás a kedvenc nyári elfoglaltságaim közé tartozott tini korom óta, a kulturális programszervezés pedig mint frissen választott szakmám gyakorlatért kiáltott. Így nem véletlenül alakult úgy, hogy a Verzióval 2016 óta rendszeresen viszünk filmes programokat több szabadtéri fesztiválra, így a tóparti Bánkra is. A Szabad Terekkel közösen pedig már harmadik éve szervezzük a Vidéki Verziókat Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben, Szegeden és Kecskeméten - ennél cukibb, kreatívabb és lelkesebb országos hálózatról nem is álmodhatna egy civil programszervező sem.


A Bánkitó volt az első olyan projekt, amiben megtapasztalhattam itthon a demokratikus működési modell előnyeit. A rendszeres stábtalálkozókon bárki részt vehetett és elmondhatta a javaslatait az általa gondozott részfeladaton túli ügyekben is, mindenkit meghallgattak és igyekeztek igazi csapatként döntéseket hozni. Ezt a szellemiséget a Verzió krú megerősítése érdekében már hat éve gyakorlom, nem mindig egyszerű a sok különböző elképzelést összehangolni, de abszolút megéri, mert gazdagítja a projektet és a résztvevőit is összekovácsolja.


CÉLOM NAGYKÖVETKÉNT

A mostani kampányban 82.700 Ft-ot szeretnék összegyűjteni a Bánkitó javára, hogy a kulturális és civil szféra szereplőinek országos léptékű körforgását és együttműködését erősítsék jövő évi projektjeikben is.

 ÁTUTALÁSSAL

10918001-00000051-62860006 (HUF)HU81
1091 8001 0000 0051 6286 0013 (USD)

HU86 1091 8001 0000 0051 6286 0020 (EUR)

SWIFT: BACXHUHB // UNICREDIT BANK
 

A KÖZLEMÉNYBE ÍRD BE

A NAGYKÖVET NEVÉT!

EGYSZERI ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

RENDSZERES ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

bottom of page