top of page

AUSZTRICS ANDREA - ZSIDÓ KULTÚRA NAGYKÖVET

Zsidó kultúra projektvezető

Ausztrics Andrea vagyok, filmek megvalósításában dolgozom, mint kreatív producer. Emellett a MAROM Zsidó Kultúra 2028 nevű programjának vagyok a vezetője és kurátora 2020 nyár vége óta.


Egyetemi éveim óta aktív résztvevője vagyok a Marom Egyesület tevékenységének, sok projekt megszületésénél voltam jelen, fesztiválok megszervezésében, dokumentálásában és külföldi partnerekkel való kapcsolattartásban vettem részt.


Később a 2011-ben megalakult Dor Hadas vallási szervezet elnökségi tagja voltam, amelynek keretében szombatfogadásokat, nagyobb ünnepeket szerveztünk, nemzetközi kapcsolatokat alakítottunk ki. A MAROM fiatal éveimtől része az életemnek, amely pozitívan formálta a közösségi identitásomat, a baráti körömet és a világnézetemet is.

 

A Zsidó Kultúra 2028, röviden ZSK elnevezésű projekt 2018-ban született meg, tömör leírásunk szerint a hosszú távú projekt célja a magyarországi zsidósággal kapcsolatos kérdéseket tematizáló progresszív, a résztvevők aktív bevonására építő generatív kulturális programok szervezése. Fő tevékenységi köre művészeti és kulturális kiállítás- és programszervezés, mentorálás és mikrotámogatás. A zsidó közösségekben nem jártas alkotók összekötése a már tapasztalattal rendelkező művészekkel és kurátorokkal, egy olyan network létrehozatala, amelyben a zsidó művészeti törekvések létrejöttét támogatjuk mind anyagi, mind szellemi háttérrel. A projekt network célközönsége 18-55 év közötti budapesti és vidéki alkotók, szélesebb, látogatói célközönsége pedig a hasonló korosztályban lévő kortárs és független kultúra iránt érdeklődő emberek.


A ZSK tevékenysége révén megpróbál maga köré gyűjteni elsősorban olyan képzőművészeti, zenei és színházi alkotókat illetve kulturális programszervezőket, múzeumi szakértőket, kurátorokat, akik szeretnének tevőlegesen részt venni egy új művészeti és kulturális szféra kialakításában, amely a kortárs zsidó identitás felvetéseire, problémáira reflektál.


Célunk, hogy a közös munka eredményeként olyan alkotásokat fejlesszünk és mutassunk be mind a zsidó közösség, mind az általánosságban a kortárs kultúra iránt érdeklődő közegnek, amelyek új szempontokat vetnek fel a zsidó identitás bemutatására a művészet által.


A kezdetektől fogva részt vettem a MAROM programjainak szervezésében, ez a kapcsolat lassan húsz évre tekint vissza. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy elindul egy olyan kezdeményezés, ami kifejezetten a kortárs művészeti és kulturális szegmensét szeretné megragadni a zsidóságnak, mivel kutatásaim és kurátori munkáim is ezzel a területtel foglalkoznak. Általában a zsidó szervezetek nem fókuszálnak kifejezetten a zsidó művészeti munkák felkutatására, fejlesztésére, támogatására és akár bemutatására egyben.


Ezért a ZSK elsősorban felhívásokkal, szellemi támogatással illetve kapcsolati hálóval segíti az alkotókat a szélesebb körű közönséghez való eljutásban. Célunk, hogy a network csapatunk folyamatosan új tagokkal bővüljön és ezáltal inspiráljuk az alkotókat a zsidó művészeti közegben új munkákat létrehozni és megjelenni.


CÉLOM NAGYKÖVETKÉNT


Mivel alapvetően a ZSK programjai ingyenesek, mert a kultúrát és a művészetet minél szélesebb körben szeretnénk népszerűsíteni, ezért csak támogatások útján tudunk finanszírozást biztosítani a további projektjeinknek.


Egyéni célom, hogy 100,000 Forintot összegyűjtsek, amellyel egy művészeti kiadvány elkészülését támogatnám.

MIK A JELENLEGI PROBLÉMÁK A PROJEKTBEN?


A projektem folyamatosan finanszírozási hiányban szenved, mivel nem termel bevételt, csak kiadást. Mivel a művészet alapvetően nem profitorientált szektor, illetve a ZSK projekt alapvetően nem azért jött létre, hogy bevételt termeljen, ezért a cél továbbra is az, hogy olyan értékteremtő, újító és izgalmas munkákat tárjunk a közönségünk elé, amelyet nélkülünk nem állna módjukban megismerni.

Comentários


 ÁTUTALÁSSAL

10918001-00000051-62860006 (HUF)HU81
1091 8001 0000 0051 6286 0013 (USD)

HU86 1091 8001 0000 0051 6286 0020 (EUR)

SWIFT: BACXHUHB // UNICREDIT BANK
 

A KÖZLEMÉNYBE ÍRD BE

A NAGYKÖVET NEVÉT!

EGYSZERI ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

RENDSZERES ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

bottom of page