Építészeti mesemondó
KIHÍVÁSOM: 30 NAP
„Hát ez nekem tuti nem fog menni” – gondoltam először (mert általában mindig ezt gondolom).
Remek kifogásaim is voltak (mert általában remek kifogásaim vannak). Az hagyján, hogy a só meg a bors! De ráadásul épp egy külföldi tanulmányútra megyek, ami pont beleesik a 30 napos kihívásba, jaj!!! Az olyan – gondoltam –, mintha egy negyvennapos szigorú böjtre azt mondanám: „oké, persze, benne vagyok, csak én már rég elígérkeztem egy disznóölésre, szóval lesz három nap, amikor majd véres hurkát eszem ugyan abált szalonnával, de azért lélekben veletek vagyok”.
Aztán persze elgondolkodtam, és rájöttem, hogy meg lehet ezt oldani (mert általában mindig elgondolkodom és rájövök, hogy majdnem mindent meg lehet oldani). Úgy fogom fel majd az egészet, mint egy edzéstervet. Nem vagyok versenyző, nem az a cél, hogy minden előírt gyakorlatot szigorúan betartsak, hanem hogy kihozzam magamból a legtöbbet és a végén jobb legyek, mint az elején.
Az már csak külön ráadás, hogy a tanulmányút Berlinben lesz, ahová azért hívott meg a Német Turisztikai Hivatal, hogy bemutassák, milyen egy fenntartható város a zöld oázisoktól kezdve az újrahasznosított épületeken át az ökológiai gazdálkodásig. Majd mesélek!
MOTIVÁCIÓIM & AMIT MÁR CSINÁLOK:
Már gyerekként is természetvédő, ifjúként pedig lelkes környezetvédő voltam, nem véletlenül diplomáztam a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében. De az, hogy milyenek voltunk gyerekként, meg miről van papírunk, nem sokat jelent. Évtizedek alatt jól el lehet kényelmesedni, akár sportról, akár spiritualitásról, akár művelődésről, akár alkotásról, akár fenntartható életmódról van szó.
Vannak zöld szokásaim, amiket régóta őrzök. Természetes, hogy szelektíven gyűjtöm a hulladékot, hogy kosárral megyek bevásárolni, hogy gyalog, kerékpárral és tömegközlekedéssel járok mindenhova a városban – az autómba csak akkor szállok, ha muszáj. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy nem vásárolok fölösleges tárgyakat. Azt vallom, hogy többet számít, mennyi ideig használunk valamit, mint az, hogy az mennyire „öko”. Hiába nem szép, hiába divatja múlt, hiába repedt, ha még működik, akkor az nálam használatban marad. Úgy öltözöm, mint egy gyerek: általában használtan kerülnek a ruhák hozzám, amiket addig hordok, amíg végképp el nem szakadnak, vagy hm… ki nem növöm azokat. :)
A legtöbbször én főzök magamnak és a gyerekeimnek, akik elég sokat vannak velem. És szigorúan ügyelek arra, hogy a maradék elfogyjon: nagyon ritkán és komoly bűntudattal dobok ki ételt.
AMIBEN FEJLŐDNÉK:
Ugyanakkor vannak dolgok, amikre már nem figyelek úgy, mint rég. Igaz, hetente jön hozzánk egy termelői zöldségkosár, azért a többi hozzávalót kényelmesebb megvenni egy helyen, a közeli hipermarketben, függetlenül attól, hogy általában agyoncsomagolt termékekről van szó.
Na ezen például jó lenne változtatni!
AMIT VÁLLALOK:
Itthon igyekszem tartani az 50 kilométert. Ha nem deríthető ki egy termékről hol készült, akkor ragaszkodom a hazaihoz (szerencsére fűszerkészleteim fel vannak töltve, így azért persze könnyű). Viszlát narancs, citrom, gyömbér!
Előre eltervezem, mire van szükségem, ehhez hetente egyszer-kétszer eltekerek a Sashalmi piacra, vagy legalább egy zöldségeshez. Amit meg tudok venni péknél vagy a delikáteszben, azt inkább ott veszem meg, mint a hipermarketben. Szerencsére mindkettőből akad jó a környékünkön: a Vadkovász és a Veranda.
Nem veszek előre csomagolva se zöldséget se gyümölcsöt, se semmi olyat, amit pultból lehet venni: húsokat, tejtermékeket, kenceficéket. Ezeket mind szépen kiméretem.
Tavaly már nálunk a Kertvárosban (vagyis Budapest 16. kerületében) is nyílt egy csomagolásmentes bolt, bringával tíz perc, de még nem jutottam el hozzájuk szégyenszemre. Szóval most felkeresem őket, és megnézem mi van ott, amire szükségem van – feleslegesen persze ott sem veszek semmit.
AMI NEHÉZSÉG LESZ:
Az előre tervezés és az időbeosztás. Ezekkel időnként hadilábon állok. Pedig ennek látszólag semmi köze a tudatos vásárláshoz, de valójában azért „szaladok le” a közeli hipermarketbe, meg azért vásárolok valami félkész vacakot, mert nincs időm másra. Bármilyen furcsa, a helyi vállalkozások támogatásához kicsit messzebb kell utaznom, mint eddig szoktam: szóval az okos tervezésen és időbeosztáson múlik minden.
AMIRŐL NEM BIZTOS, HOGY LE TUDOK MONDANI:
A koffein. Vagyis a tea, illetve a kávé. Előfordult már, hogy egy szigorú léböjtkúrával kiiktattam őket hónapokra, de az átmeneti időszakban elég használhatatlan voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt bevállalom most is, valószínűbb, hogy fontolva haladva ez egy későbbi lépcsőfok lesz.