BÜKI DÓRA - 50KM KIHÍVÁS
Színházi producer

KIHÍVÁSOM: 30 NAP
Amióta az eszemet tudom, színházban dolgozom, előtte pedig kávéházban, illetve az ügetőn. 2009-ben Mundruczó Kornéllal alapítottuk a független Proton Színházat. Azóta ennek fenntartása kitölti az életemet. :)
MOTIVÁCIÓIM & AMIT MÁR CSINÁLOK:
Fontosnak tartom, hogy a saját szintjén mindenki megtegyen minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy minél zöldebben éljen. Azt gondolom, nem lehet ennyire pazarlóan, ennyire önzőn élni, ahogy nagyon sokan tesszük, ahogy azt a társadalom megengedi, sőt, ahogy az elénk példaként állított emberek, hírességek, celebek, stb. teszik. Teljes tévútnak tartom a jelen irányt. Az állandó virtuális és valós úton levés helyett muszáj elkezdenünk kisebben gondolkozni, felvenni a kapcsolatot közvetlen környezetünkkel és egymással. Vannak zöld szokásaim. Pl. termelői piacra járok, csomagolásmentes zöldséget veszek, illetve az egyéb termékeknél is figyelek arra, hogy minél kevesebb legyen a csomagolás, mindig van nálam zacskó, nem használok nejlont, szelektíven gyűjtöm a szemetet, amit lehet visszaviszek. Emellett 14 éves korom óta vegetáriánus vagyok.
AZÉRT VÁLLALOM
Egyrészt mert fontosnak tartom az 50 km kihívást, másrészt mert Rákos Blanka lendülete magával ragadott.
AMIBEN FEJLŐDNÉK
Előfordul, hogy lustaságból ételt rendelek. Erről teljesen le szeretnék mondani, mivel ez rengeteg felesleges csomagolást jelent. Helyette főzni szeretnék, akkor is, ha nincs kedvem. :) Illetve ebből egyenesen következik a rendszeres piacozás, hogy legyen alapanyag. Jobban szeretnék arra figyelni, hogy ne maradjon égve a villany, amikor senki nincs a szobában, illetve úgy általánosságban minden többletfogyasztást szeretnék visszafogni.
AMI NEHÉZSÉG LESZ:
Legyőzni a pillanatnyi lustaságot, fáradtságot. Azt hiszem, tulajdonképpen kb. mindig erről van szó. :)
AMIRŐL NEM BIZTOS, HOGY LE TUDOK MONDANI:
Napi 1 kávé, illetve a banán és az avokádó. Bár a banán az lehet, hogy menni fog. :)




Sajnos ebből a bejegyzésből nem derül unibetsport.hu.net ki számomra, hogy ki az a Büki Dóra, és mi is pontosan ez az 50 km-es kihívás, mivel csak egy adományozási felületet látok. A leírás alapján úgy tűnik, hogy egy jótékonysági célú futásról vagy más sportteljesítményről lehet szó, ami egy nagykövet munkáját támogatja. Ez egy nagyon szimpatikus kezdeményezés lehet, de sajnos a konkrét történet és a kihívás részletei hiányoznak, így nem tudok érdemben reagálni az élményre vagy a motivációra. Ha esetleg van a bejegyzésnek egy hosszabb szöveges része is, amit nem töltött be, kérlek oszd meg velem, hogy megismerhessem a teljes történetet.